A középkorban megtizedelte Európát: most brit és német turistákban mutatták ki

Három európai zarándok került kórházba, miután fogyasztott egy etióp szenthely vízéből.

Nem minden nacionalista olyan ostoba, mint Strache.
Szóval a tét az, hogy a fent említett körök ki tudják-e siklatni az Európa-vonatot. Ha igen, a kontinens ne számítson sok jóra a globális versenyben.
A mostani EP-választáson a legfurcsább szerepet a már említett britek alakítják. Csaknem három éve népszavazáson döntöttek úgy, hogy kilépnek az unióból. De mivel a kilépés feltételeiről máig nem tudtak megállapodni Brüsszellel, megállapodás nélkül pedig mégsem akartak kizuhanni, most kénytelenek részt venni az EP-választáson. Hogy aztán a megválasztott képviselőiknek érdemes lesz-e hosszú távra lakást bérelniük Brüsszelben, még nem látható. Odáig mindenesetre eljutottunk, hogy már Theresa May sem veti el az esetleges újabb népszavazás ötletét.”